Egy kanapén, de fényév távolságra – évadnyitó Csajos est

Csajos est rendezvény plakát 2019 – Kálmán Heléna párkapcsolati coach meghívott vendégként, téma: egy kanapén de fényév távolságra

„A viták és veszekedések, vagyis a párkapcsolati kommunikáció és mérgező szokásaink adják a Barátság mozi évadnyitó, szeptember 4-i Csajos estjének témáját, a meghívott előadó Kálmán Heléna párkapcsolati mediátor.

A Csajos estek iránt évek óta óriási az érdeklődés: minden alkalommal órák alatt elkapkodják a jegyeket ezekre a filmvetítéssel egybekötött beszélgetős estekre, amelyeken szakértő vendégek a közönség bevonásával járnak körül egy-egy aktuális női témát. Ezért a mozit működtető Fehérvári Programszervező Kft. vezetése úgy döntött, szeptembertől havonta két Csajos estnek ad otthont a művészmozi, minden hónap első és harmadik szerdáján.

A szeptemberi első est a párok közlési módszereit veszi górcső alá.”

Link, bővebben: baratsagmozi.hu – Évadnyitó Csajos est

Hasonló cikkek

Miért nem tudom elengedni? A szakítás utáni ragaszkodás lélektana

Tudod, hogy vége. Józan pillanataidban azt is tudod, hogy így lett jobb mindkettőtöknek. Mégis, reggel első dolgod a telefon után nyúlni, hátha írt, este pedig újra végiggörgeted a közös képeket. Ha ismerős a helyzet, szeretném, ha tudnád: ez nem gyengeség, és nem is akaraterő kérdése. Nem döntés kérdése Egy szakpszichológus szerint a „csak lépj tovább”

Tovább olvasom »

Mi van, ha nem a kapcsolatot kell megmentened, hanem önmagadat?

„Nem tudom, hogy maradjak-e, vagy elengedjem.” Ha ezt a mondatot forgatod a fejedben – néha heteken, hónapokon, sőt éveken át –, valószínűleg nem csak a szeretet hiányzik, hanem a biztonság. Ez a legnehezebb kérdés, mert nem lehet egyetlen igen vagy nem válasszal lezárni, és mégis: valahol dönteni kell. Ez a cikk nem fogja helyetted kimondani

Tovább olvasom »

Próbálkozások és kudarcok: Hogyan tartsuk meg mégis a motivációnkat?

A frusztráltság és kimerültség érzései mindannyiunk számára ismerősek lehetnek, különösen akkor, amikor az élet különböző területein próbálkozunk, de nem érünk el azonnali sikereket. Ezek az érzések különösen erőteljesek lehetnek a párkapcsolatunkban, az életvezetésben (akár céljainkkal kapcsolatban) és a munkahelyünkön, ahol a személyes és érzelmi befektetések igen magasak. A frusztráltság gyakran abból fakad, hogy az elvárásaink

Tovább olvasom »
Kálmán Heléna coach
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.