Egy kanapén az igazsággal VII. - Vesztesek játszmája

Elengedem a dolgot, már tüske sincsen bennem,

Most az életem üres, mégis valamit keresek,

Vajon ennyire megváltoztam,
vagy ugyanaz lehetek?

Én sem értem, mi ez, ami még kavarog bennem,

Néha ordítanék, de inkább maradok csendben,

Félig felemésztett, mégsem ölt meg engem,

Nekem fontos volt, mégis tönkretettem...

A megcsalásnak sok fajtája van. Csalhat meg férfi nőt, a nő férfit, társunk minket, s mi őt. Van, hogy csak a test csal ... és van úgy, hogy együtt csal vele a lélek is. 

A megcsalásnak rengeteg fajtája és formája van tehát; becsapni valakit, hűtlen módon viselkedni, hazudni. Na és hogy szerintem mi a megcsalás? Eddig úgy gondoltam, hogy a csóknál van a határvonal. Vagy ez nem ilyen egyszerű?  Lehet megcsalás egy tekintet, egy gondolat, egy együtt töltött lopott óra egy kávézóban?
Bármi is legyen a definíciója, s bárhol is húzódjon meg a határvonala, egyszer, vagy több alkalommal...- egyvalami biztos: ha úgy érzed, hogy megcsalsz valakit, az valószínűleg úgy is van!
Néha értékrendünkbe van égetve, néha pedig az alkalom szülte lehetőséggel élünk. Anna mindenben más volt, kivételes... Nagy játékos és áldozat egyszerre, de főleg miatta csaltak meg feleséget és barátnőt.
Titkos végzet asszonya, aki valamit pótolni akart mindegyik balul elsült kapcsolatában.
Ahogy tisztult körülötte a kép, láttam, hogy szeretetre vágyik - de nem akármilyenre: férfitól és lángolóra. Amit tudjuk, hogy ideig-óráig megkaphat.
S mi lesz utána...? Talán "Levente" megoldja a kérdést?! Attól féltem, hogy ez a férfi is csak egy játékszer lesz; nem mintha minden férfit félteni kellene. Talán csak Anna természete váltotta ki belőlem, az "ajjaj" faktort.
Eltelt pár hét, szokás szerint eltűnt. Lehetetlen vele értelmes keretek között haladni, bár már néha célt vesztünk. Eldöntöttem, leadom az ügyét, hiszen nem lépünk előre. Nem is akar talán vagy egyszerűen szereti, ha sajnálják. Vannak ilyen típusú emberek: panaszkodni jönnek, és utána elég is nekik, hogy valaki figyelmesen meghallgatja; de változtatni nem fognak. Annát nem lehetett félvállról venni, mindig okozott valami új és meglepetésszerű sokkot. A baj nem jár egyedül - szokták mondani, s ez Anna esetében százszorosan igaz volt.

Én: Szervusz Anna, örülök, hogy jöttél , úgy érzem sok mindenről beszélnünk kellene...!
(vágtam is bele határozottan, elgondolva hogy ez lesz az utolsó alkalmunk...)
Anna: Igen pontosan, sok minden történt az elmúlt 3-4 hétben. Bocsánat, hogy nem jelentkeztem előbb, de nem tudtam... (újra elcsendesülve ült előttem, mint sebzett kismadár. Fekete garbó pulcsijának húzogatva úját, mintha valami már megint nem úgy alakult volna, ahogy tervezte...)
Én: Hallgatlak Anna, de kérlek mond, hogy sikerült döntened...! (sürgettem szavait, hiszen már nem akartam játszmáiban támogatni.)
Anna: Nem hogy sikerült, de Gábor feltette az I-re a pontot... Kiderült , hogy Leventével többször jártam el szórakozni, és a csók is többek közt...
Én:... Hjaj Anna, sajnálom, de lehet így rendeződni fog a kérdésed is. Hogy derült ki mégis? Elmondtad végül...? (gondoltam Levente egy fokkal jobb lehetőség Anna számára, a múltkoriakban elmondottakból.)
Anna: Nem pont így akartam közölni, de nem kapcsoltam ki a laptopom, ő pedig azon kezdett netezni, de nem rohantam oda, hogy...így elolvasta az emailjeinket. Utána óriásit veszekedtünk. Én hozzávágtam, hogy folyamatosan a barátaival van, és velem alig foglalkozik... Ő meg persze, hogy én hálátlan vagyok és egyéb jelzőket.
Szó- szót követett, majd.... újra megütött és ellökött magától.
Én: Úristen Anna! (nem hittem el, hogy már megint itt tartunk.)
Anna: Egy napig bent voltam a korházban...-(Ebben a pillanatban , húzta fel a pulcsiját, és mutatta lilult oldalát illetve karját, ahol megszorította) Utána a barátnőm hazavitt, abba a lakásba ahol alig volt valamim, hiszen minden a Gábornál van. Nem mertem egyedül menni hozzá, így akkor mentünk a barátnőmmel, amikor ő dolgozott, és minden holmimat gyorsan bezsákolva elhoztam. Ez 8 napja történt, azóta folyamatosan hívogat, de ha felveszem, félek, hogy már megint megbocsátok neki.
Én: Rendben Anna, jól tetted , hogy végre eljöttél, már rég el kellett volna. Lehetőség szerint cserélj telefonszámot, és ajtó zárat is. (sajnáltam meg újra a törékeny szőkeséget. Olyan patthelyzet volt, mintha én se tudnék szabadulni ebből az őrületből. Ezek után, hogy mondjam meg neki, hogy átadom az ügyét és van egy jó pszichiáter ismerősöm...)
Anna: Szóval ezért nem kerestelek, mert tudtam, hogy igazad volt és tudtam, hogy mérges leszel.
Én: Jajjj, dehogy vagyok mérges, csak a legjobbat szerettem volna Neked. S a legelejétől, tartottam az általad meghozott döntéstől. Ezért próbáltalak terelni Gábortól. Jó döntést csak tapasztaltan lehet hozni, a baj ezzel, hogy tapasztalatot többnyire meg csak sok rossz döntéssel szerzel meg.
Anna: Tudod szeretem, szerettem. De ezzel mindent megölt bennem. A bizalmamat, a vágyaimat, a múltat, amit együtt éltünk meg, és a jövőt is, amilyen lehetett volna. Nem gondoltam volna soha, hogy ezt tenné velem. Most már sok mindent értek, amit Judit mondott akkor... Megváltoztatott! Tudod megbántam már mindent, azt is, hogy akkor, amikor kopogott anno, annyiszor kinyitottam az ajtót esténként.
Én: Tudod Anna, bármilyen szétválás szomorúságot okoz, mert nem így tervezted, nem így képzelted el az életeteket. Azonban hidd el, most így lesz a legjobb. Kemény lecke volt ez, amitől én sem tudtalak eltántorítani; csak azt sajnálom, hogy nem voltam keményebb az elején; de helyetted nem dönthetek. Próbáltalak terelni, de helyetted nem léphetek. A legjobb, amit most tenni tudsz, ha fáj - sem mehetsz vissza, inkább legyél egyedül picit, gyászold meg, engedd meg az elmúlását, sírj ameddig kell, csak fel ne vedd a telefont. S ha kész vagy, próbáld felvenni újra a fonalad, a barátiddal a kapcsolatot. Ha plusz támogatás kell, itt vagyok ; de most engedd , hogy elmúljon, ne siettess semmit, főleg nem Leventével.

Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva a kanapéra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a férfiért, és azért, mert a legboldogabb és legizgalmasabb időszaka, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy viszonylagos tartása csak álarc; láttam mennyire fél ebben az új és idegen helyzetben... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja.
Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.

A sorozathoz tematikailag kapcsolódó cikket, itt tudod elolvasni :

Hasonló szituációban - konfliktusban vagy?
Esetleg pont most döntöttél úgy, hogy lépned kell?
Keress bizalommal!